Zalaegerszegi szülők kezdeményezésére egy Waldorf óvoda létrehozásán fáradoznak városunkban. Az óvoda életre hívásához szükséges anyagi háttér megteremtéséhez kíván a ZTE FC hozzájárulni úgy, hogy árverésre ajánl egy csapat által dedikált labdát és mezt. Az ezekre legtöbbet licitáló szurkoló, támogató egyben elvégezheti a november 15-ei Haladás elleni mérkőzés kezdőrúgását is.
A dedikált ajándékokra a ztefc.hu weboldalon lehet licitálni november 14-ig.
Kikiáltási ár 20.000,-Ft
Mi is az a Waldorf óvoda?
Ezt az óvodát szülők hozzák létre, szülők tartják fenn és szülők működtetik. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt.
Célja, hogy a gyermekek a nevelés során testileg, lelkileg, szellemileg kreatív, önálló emberekké váljanak, akik képesek környezetüket emberségesebbé tenni.
Módszere nem öncélú, hanem életkori sajátosságokhoz, az adott gyermek lelki szükségleteihez igazodik, melynek fejlődéséhez alapvető fontosságú a ritmikusság, mely a belső biztonságérzetet alapozza meg.
Az óvodai napot átszövi a napszakhoz, évszakhoz, ünnepekhez igazodó természetes munkálkodás.
Nem a teljesítmény a fontos, hanem az igazi örömet okozó tevékenység.
A gyermekek csak természetes anyagokkal dolgoznak, s játékaik természetes alapanyagokból készülnek.
Az óvodai étkezésben is a ritmikusság az alap, a hét napjait a feldolgozott gabonafajták különböztetik meg, ami mellett mindig idényjellegű zöldségeket, gyümölcsöket kapnak.
A licit aktuális állását a www.ztefc.hu kezdőlapon, a jobb felső sarokban található ÁRVERÉS box-ban láthatják.
Licitálni a ztefc@ztefc.hu e-mail címen lehet név, lakcím, mobil telefonszám, összeg megadásával!
Beszámoló a VI. ZTE Football Baráti Kör kupáról (folyamatosan frissítve a beérkező zegi beszámolók alapján - illetve várjuk a résztvevő csapatok/szurkolók beszámolóit is, amit szívesen publikálunk itt is)
A június 7-én megrendezésre került tornára 16 csapat fogadta el a meghívásunkat, de sajnos 2 ferencvárosi csapat sem érkezett meg teljes létszámban, így a Budapestről érkező FSZSZ (16-os szektor) játékosai kiegészülve a többi zölddel végül csak egy csapatot indítottak, így két team kiesésével 14 csapat kezdte meg a küzdelmeket 11.00 órakor.
VI. ZTE Football Baráti Kör nyári torna Takács Jenő emlékére
2008. június 7.
forrás: ZTV
A csoportküzdelmekről részletesen csoportonként.
A. CSOPORT
A csoportba eredetileg a Stormy csapata volt sorsolva, akiket 2 nappal a torna előtt a Cannibals váltott, de teljes létszámmal ilyen rövid idő alatt sajnos nem sikerült megjelenniük, így az ő meccseik 3-0-ás gólkülönbséggel lettek jóváírva a csoport többi tagjának. A 4-ről 3-ra redukálódott csoportlétszám azonban "kedvezett" az Aberráltak 2-es számú csapatának, hiszen így csak 1 csapatot kellett legyőzni, ami nagy valószínűséggel továbbjutást is jelenthetett volna. Az gyorsan kiderült, hogy ez a csapat nem a "Dani és barátai" nevű formáció lesz, mert a zuhogó esőben melegítő szurkolók hamar kiszúrták, hogy oda bizony ZTE "A" és ZTE "B" csapatban játszó játékosok is meghívást nyertek. Így a csoport első meccsén papírforma eredmény született, s 3-0-ás vereséggel zárták a kört a zegi szurkolók. A második fordulóban a lendvaiak - véleményünk szerint némiképp meglepetésre - X-eltek az egykori játékosunknak emléket állító csapattal, így a zárófordulóban ki-ki meccsre került sor a lendvaiak és a legfiatalabb zegi szurkolók között. A meccsen a szlovén csapat végig magabiztosan játszott, megszerzett előnyüket nagyobb játéktudásoknak köszönhetően kitartóan őrizték, amivel szemben a zegi ultrák nagyobb lelkesedése ezúttal kevésnek bizonyult. A végén ők is mindent egy lapra tettek fel, ahogy a partnerünk által reklámozott póker játékban szokták a hátrányban lévő játékosok. A meccs során több - akkor néző formájában jelen lévő - zegi és ferencvárosi játékos is megjegyezte, hogy ez a Lendva mintha nem a tavalyi lenne, ugyanis láthatóan és számottevően sokkal jobbak voltak.
--------------------------------------------------------------------- B. CSOPORT
A B-csoport küzdelmeit a West Hungary – Armada találkozó nyitotta, ahol izgalmas csatában 1-0-ra nyert a West Hungary. A meccs után derült ki, hogy az FTC Juniors nem érkezik, így mindenki megkapta 3-0-s gólkülönbséggel az ellenük lejátszandó meccs végeredményét itt is. Ezt követően a West Hungary 6-0-ra lesöpörte a Sopront, így megnyerte a csoportot. Végül, de nem utolsó sorban a sok helyzetet elhibázó Armada 1-0-ra nyert a Sopron ellen megszerezve ezzel a második továbbjutó helyet.
Aberráltak - Torcida találkozóval kezdődtek e csoport küzdelmei, némi késéssel a kosárszurkolók késői érkezése miatt. A mérkőzést az első félidőben alapvetően mezőnyküzdelem jellemezte, a zuhogó esőben és a vizes talajon komoly gólhelyzetet nem alakítottak ki a csapatok. Egy előrevágott labdának köszönhetően sikerült vezetést szereznie a Torcidának, mert az Aberráltak egyik védője és a kapus egymásra vártak, a Torcida szemfüles játékosa - Poga, akire egyébként a taktikájukat és játékukat építették a kosárszurkolók - pedig kihasználva a lehetőséget vezetést szerzett. A második félidőben változott a játék képe, az Aberráltak átvették a játék irányítását, sokkal többet támadták és 3 nagyon ígéretes gólhelyzetet is kidolgoztak, de értékesíteni egyiket sem sikerült.
A másik "ágon" a 16-os legényei könnyed 4-1-gyel akklimatizálódtak a zegi viszonyokhoz.
A második körben a ferencvárosiak játszottak a Torcidával, amely párosítás erősen rangadó szagú, hiszen mindkét csapat hagyományosan jól szerepel a tornákon, s bizony rendszeresen keresztezik is egymás útját. A legutóbbi két évben pl. mindkétszer a Torcida jutott tovább a budapestiek ellenében, hetesekkel... A szakadó esőben lejátszott találkozót ezúttal a 16-os szektor csapata húzta be, már-már bebiztosítva számukra a továbbjutást. A másik vonalon az Aberráltak szintén sima győzelmet arattak a horvátok felett.
A 3. körben a Torcida gyorsan megverte a Varazsdot, így biztosítva a saját továbbjutását, míg a csoportselejtező zárómérkőzésekén a hazai Aberráltak ki-ki meccset játszottak a fővárosi zöldek csapatával. A hazaiaknak csak a győzelem volt jó eredmény, míg a zöldek már egy X-szel is elsőként jutottak volna tovább. A meccs első része az ismerkedés jegyében telt, a ferencvárosiak szenvedtek a percekkel előtte elfogyasztott vadpörköltnek köszönhetően, a zegiek pedig kezdték elhinni, hogy akár nyerhetnek is. Tették ezt annak ellenére, hogy egy öngólnak köszönhetően a 16-os szerzett vezetést, amelyet viszonylag hamar sikerült kiegyenlíteni. A szünetben úgy fordultak a csapatok, mintha most kezdődne a mérkőzés. A kékek elsősorban a kontrákra alapoztak, mert a zöldek rendszeresen 3-4 fővel támadtak. A második félidő elején ez meg is hozta az eredményét, mert egy kontratámadás után sikerült megszerezni a vezetést, s ezzel kieső pozícióba sodorni a 16-ost. A hidegzuhany azonban kijózanítóan hatott az FSZSZ csapatára, ráadásul a vezetés tudatában az Aberráltak rossz taktikát választottak, mert nagyon átadták a kezdeményezés lehetőségét az ellenfélnek, akik elsősorban a nagyon jó egyéni megoldásaiknak köszönhetően egaliztálták, sőt meg is fordították a meccset. Azonban a szituáció komolyságát mutatja az is, hogy a második félidőben a 16-os szektor szövetségi kapitánya játékos-edzővé kellett, hogy elő lépjen. :)
Egy kicsit tartottak az Armada játékosai ettől a meccstől, mert ellenfelük elég magabiztos volt a csoportmeccsek során. Taktikus focival, de végig fölényben, több helyzetet kialakítva végül 0-0-ra végeztek a Zetés játékost is felvonultató Daniék ellen. Tekintettel az egyenes kiesési szakaszra, döntetlen esetén egyből a büntetők következtek. Az első párban az Armada kapusa megfogott egy büntetőt, így már csak annyi dolga volt a folytatásban a "hazai" csapatnak, hogy ne hibázzanak, ami sikerült is, 7-es rúgásokkal 5-4-re győztek.
West Hungary – Lendva negyeddöntőn az elején nagyon belekezdtek a szlovénok, uralták is a játékot, de a West Hungary lassan feléledve átvette az irányítást és 2-0-ra győzött, az amúgy roppant lelkes és szimpatikusan küzdő Lendvaiak ellen.
Az Alibi – Torcida, talán legnagyobb hagyományokra visszatekintő örökrangadó... Ugye még mindenki emlékezik a tavalyi döntőre ?! Az Alibi játékosai emlékeztek, s a ferencvárosi 16-oshoz hasonlóan ők is revansot vettek - hatalmas küzdelemben - a kosárszurkolókon. A Torcida azonban ezen a tornán is bebizonyította, hogy bármikor, bármilyen körülmények között nagyon komolyan kell velük számolni.
A Pápai Fradisták – 16-os szektor ferencvárosi házi negyeddöntőn a sokat veszekedő és ezúttal viszonylag fegyelmezetlen 16-os nem tudott ellenállni a nagyon jól játszó pápai különítménynek. A Pápai Fradisták elhúztak 2-0-ra, majd szépített a 16-os. Aztán 3-1, ismét szépített a 16-os, sőt, büntetőhöz is jutottak, amit nem sikerült értékesíteniük, míg végül 4-2-re módosítva az eredményt győztek a pápai kollégáik.
Így a 4 közé három hazai csapat mellett a Pápai Fradisták jutottak és két korábbi győztes a Torcida és a 16-os szektor is korai búcsúra kényszerült.
A Pápai Fradisták – Armada elődöntőben egy figyelmetlenségből rögtön vezetést szereztek a zöldek, amit rövid időn belül egalizált az Armada. Sok helyzet adódott mindkét oldalon, de a kapusok jó formában védtek. A második félidő közepén aztán egy labdavesztést követően egy távoli, ráadásul megpattanó lövéssel újra vezetést szereztek a pápaiak, amit meg is őriztek a lefújásig. A házi döntőre apelláló Armada mindent megpróbált, hatalmas erőkkel rohamoztak, még a lefújás előtti pillanatban is óriási bravúrral kellett védenie a zöldek kapusának, de el kell ismerni, a pápai zöldek egy góllal jobbak voltak.
Az Alibi – West Hungary elődöntőn utóbbiak játszottak mezőnyfölényben, azonban egy fejesgóllal és kiemelkedően jó kapusteljesítménnyel az Alibinek azúttal is sikerült a döntőig menetelnie.
A harmadik helyért zajló csatát a West Hungary vette komolyabban, a szünetben már 2-0-ra vezettek, amit a második félidőben még növeltek is. Ezután minden mindegy alapon kitámadott az Armada és gyorsan szépítettek is 3-2-re, sőt a végén már-már bent látta a közönség azt a lövést, ami 7-eseket jelentett volna, de a West Hungary védője jól csúszott a lövés útjába. Így hasonlóan, mint a csoportmeccsek során ismét egygólos vereséget szenvedtek a legnagyobb tradíciókkal rendelkező zalaegerszegi szurkolói csoport tagjai, a West Hungary pedig megismételte tavalyi eredményét, hiszen ismét bronzérmes lett.
A döntő nagyon kiélezett küzdelmet hozott remek kapusteljesítményekkel mindkét oldalon. A második játékrészben egy szabadrúgást követően az Alibi megszerezte a vezetést, amit kapusának szenzációs védései révén meg is őrzött a lefújásig. Így a VI. ZTE Football Baráti kör kupa meghozta az első hazai (rendezői) sikert, amit önfeledten ünnepelt minden Zete szurkoló - csapat hovatartozástól függetlenül - a pályán.
VI. ZTE Football Baráti Kör kupa Takács Jenő emlékére
Az idei focitorna egykori játékosunk, Takács Jenő emlékét őrzi, aki tavaly távozott a ZTE családból.
Időpont: 2008.06.07., 11.00 óra
Helyszín: Zalaegerszeg, Ifjúsági sportcentrum
A tornára idén 16 csapatot hívtunk meg, bővítve elsősorban a külföldi résztvevők körét. Így érkeznek szurkolók Skóciából, Szlovéniából illetőleg várjuk egy erdélyi és egy horvát csapat visszaigazolását még.
Az induló csapatok 4 darab 4 fős csoportba lesznek sorsolva, ahol körmérkőzés keretében alakítják ki a csoport sorrendet. Minden csoportból az első 2 csapat jut tovább az egyenes kiesési szakaszba.
A sportnapot ezúttal is gyerekfoci, sörsátor - természetesen Tv-vel, hiszen ez az EB nyitónapja - és vadpörkölt színesíti.
A torna várható befejezése este 8 óra, amit a hagyományoknak megfelelően éjszakába nyúló buli követ.
Éves beszámoló közgyűlés
A ZTE Football Baráti Kör 2008. május 22-én 17:00-kor az Alibi pubban tartja éves beszámoló közgyűlését. A napirendi pontok a következők:
1. Éves beszámoló
2. VI. ZTE Football Baráti Kör Kupa
3. Egyéb megszavazott napirendi pontok
Különbusszal Győrbe
A ZTE Football Baráti Kör különbuszt indít szombaton (2008.03.29) a Győr - ZTE labdarúgó mérkőzésre. A részvételi díj 2500 Ft/fő, indulás 11 órakor a ZTE Aréna elől.
ZTE - Siófok felhívás
Ezúton tájékoztatunk minden ZTE szurkolót, hogy a holnap 16:00-kor kezdődő siófoki fellépésünkkor a számunkra kijelölt hely a stadionban a - szokásos - H-szektor, amelynek bejárata a Shell kút mögött lévő Aradi vértanúk utca felől van. Ebben az utcában van lehetőség parkolásra is.
Különbusz Siófokra
Különbuszt indítunk a Siófok - ZTE mérkőzésre is (március 22. szombat, 16:00).
A részvételi díj 2500 HUF, amely a belépőjegyet is tartalmazza.
Indulás: 2008.03.22-én 12 órakor a ZTE stadion elől.
Érdeklődni és jelentkezni a 06-20-324-2257-es telefonszámon vagy az Alibi Pubban lehet!
Különbusz Diósgyőrbe
A ZTE Football Baráti Kör szurkolói különbuszt indít a Diósgyőr - ZTE mérkőzésre. A részvételi díj 6500 Ft/fő (ami a belépőjegyet is tartalmazza). Jelentkezni az Alibi pubban illetve a +36203242257-es telefonszámon lehet.
Indulás: 2008.03.08-án szombaton 8.00 órakor a ZTE aréna elől.
Taggyűlés a tavaszi szezon előtt
2008.02.20-án, szerdán 17:00-kor kerül megtartásra a következő taggyűlés az Albibiben. A napirendi pontokról később tájékoztatja a Tagságot az Elnök. Mindenki megjelenésére számít az Elnökség.
Szurkolói ankét
A ZTE FC a 2008-as tavaszi idénynyitó szurkolói ankétját 2008. február 15-én, pénteken 17 órától tartja a Hotel Balaton különtermében.
Minden Zete szurkolót szeretettel vár a Klub.
Téli teremtorna
2008.01.26-án szombaton került sor a II. ZTE Football Baráti Kör téli teremtornára Zalaegerszegen, az Andráshidai Általános iskolában. A tornán a ZTE szurkolói csoportokon kívül bemutató jelleggel pályára lépett a ZTE legifjabb korosztálya is, hatalmas közönségsikert aratva. Reméljük viszontlátjuk őket még NB1-es mérkőzéseken is!
ZTE Football Baráti Kör - Téli teremtorna '2008
forrás: ZTV
A csoportküzdelmek során az "A" csoport eredményei alakultak érdekesebben, itt két forduló után az Alibi biztos csoportelső volt, míg a második helyért a Spontán Bt. és a West Hungary Textil küzdött, de nem egymás ellen, hiszen az első körben 5:5-re végeztek. A Spontán Bt. legyőzte az addig jól teljesítő, de erre a meccsre elfáradó Aberráltak csapatát, míg a West Hungary 0:2-ről fordított 3:2-re az Alibi ellen és továbbjutónak tűnt egészen a lefújás pillanatáig, ekkor ugyanis kiegyenlített az Alibi, így a West Hungary veretlenül (3 döntetlen) ugyan, de búcsúzni kényszerült. A "B" csoportban lényegesen simábban zajlottak a mérkőzések, bár mindjárt komoly hagyományú rangadóval kezdődött a sorozat, hiszen Armada - Torcida összecsapás volt a csoport nyitó meccse. A meccsen gyorsan vezetést szerzett a Torcida, amire az Armada 3 góllal válaszolt. A hajrában szépített a Torcida és komoly küzdelem alakult ki az egyenlítésért, de az Armada megőrizte egygólos előnyét. Itt két kör után a B-13 és az Armada csapata két győzelemmel állt az élen és a zárófordulóban a csoportelsőségről döntöttek egymás ellen. A mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult, ami jobb gólkülönbségük révén az Armada csoportgyőzelmét eredményezte.
Az elődöntök sorrendjében változás történt a menetrendhez képest, így a Spontán Bt. kezdett az Armada ellen. Utóbbiakat valószínű megzavarta a menetrendváltozás, mert a Spontán fiataljai gyorsan berámoltak 4 gólt kezdés gyanánt. Az Armada lassan ébredt, de az első félidőben csak szépítésre futotta, többek között az ellenfél kapusának remek védéseinek köszönhetően is, így 5:1-es, a Spontán számára megnyugtatónak mondható előnnyel fordultak a csapatok. Azonban a második félidőben az Armada beleadott apait-anyait és sok helyzetet kidolgozva "Öreg Ginya" vezérletével folyamatosan dolgozta le a hátrányát, de a mérkőzést megfordítani már nem tudta. Az izgalmas és gólgazdag elődöntőt végül 7:5-re a Spontán Bt. nyerte. A másik elődöntőt az Alibi simán hozta 4:1-re a B13 ellen, a végeredmény szempontjából, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Alibi kapusa szinte mindent labdát megfogott.
A harmadik helyért zajló mérkőzésen a pihentebb Armada gárdája örömfocit bemutatva 4:0-ra diadalmaskodott a csalódott B-13 ellen. A döntőben aztán a Spontán Bt. 4-1-re diadalmaskodott az erejével elkészülő Alibi ellen. Ezt követően került sor az eredményhirdetésre, ahol minden résztvevő csapat és a különdíjazottak is ZTE relikviákat vehettek át amelyet a klub biztosított. A legjobb kapus díját Lahocsinszky Sándor - Alibi, a gólkirályi címet Gáspár Dávid - Spontán Bt., a torna legjobb játékosa címet pedig Fülöp Ferenc - Armada érdemelte ki. A résztvevő csapatok véleménye alapján jól sikerült rendezvényen vagyunk túl, ahol vidám hangulat uralkodott egész nap. Folytatás nyáron, a szabadban! :-)
Beharangozó
Január 26-án szombaton, immáron másodszor kerül megrendezésre a ZTE Football Baráti Kör téli teremlabdarúgó torna, amely ezúttal is - némiképp ellentétben a nyári tornánkkal, ahol meghívott magyarországi és külföldi csapatok sora ékesíti a mezőnyt - a ZTE család, az aktív ZTE szurkolók, szurkolói csoportok és a Baráti Kör tagjainak sport szórakozását szolgálja. A torna szombaton 8:30-kor kezdődik az andráshidai iskola tornatermében, s várhatóan délután 3 órakor fejeződik be a díjátadási ceremóniával. Minden érdeklődőt, szurkolót szeretettel várunk.
A résztvevő csapatok csoportbeosztása
A csoport
B csoport
ABERRÁLTAK
B-13
ALIBI
ZTE BARÁTI KÖR
WEST-HUNGARY TEXTIL KFT.
TORCIDA
SPONTÁN BT.
ARMADA
A mérkőzések időpontjai
8:30
ABERRÁLTAK
ALIBI
8:50
B-13
ZTE BARÁTI KÖR
9:10
WEST-HUNGARY TEXTIL
SPONTÁN BT.
9:30
TORCIDA
ARMADA
9:50
ABERRÁLTAK
WEST-HUNGARY TEXTIL
10:10
B-13
TORCIDA
10:30
GYERMEKFOCI
10:50
ALIBI
SPONTÁN BT.
11:10
ZTE BARÁTI KÖR
ARMADA
11:30
ABERRÁLTAK
SPONTÁN BT.
11:50
B-13
ARMADA
12:10
ALIBI
WEST-HUNGARY TEXTIL
12:30
ZTE BARÁTI KÖR
TORCIDA
13:00
ELŐDÖNTŐ 1.
(A csoport első helyezett vs B csoport második helyezett)
13:25
ELŐDÖNTŐ 2.
(A csoport második helyezett vs B csoport első helyezett)
14:00
DÖNTŐ
Baráti Kör Taggyűlés
2008.01.15-én, kedden 17.00-kor taggyűlést tartunk az Alibi Pubban. A pozíciót betöltő szurkolók megjelenésére feltétlen számít az Elnökség.
Az elnökségi és FEB tagok a gyűlés tervezett napirendjéről e-mail-ben előzetes értesítést kapnak, napirendi javaslatot pedig bármely tag az Elnöknek küldött e-mail keretében tehet.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a ZTE Football Baráti Kör Egyesület megújult honlapján üdvözölhetjük!
Ezen a felületen, illetve a menüpontokban minden aktualitást megtalál, és az Ön részéről visszajelzési lehetőséget is biztosítunk annak érdekében, hogy minél szélesebb körben naprakész információval rendelkezzenek a ZTE FC szurkolói, pártolói és más érdeklődők.
Kérjük, bármilyen javaslata, észrevétele van munkánkkal, a honlappal, annak kialakításával kapcsolatban, jelezze felénk.
Külön felhívjuk figyelmét a ZTE Football Baráti Kör tevékenységére, felhívására, ennek részleteit a honlapon maradéktalanul megtalálja.
Bármilyen kérdés esetén a ZTE Football Baráti Kör tisztségviselői, kapcsolattartói szívesen állnak az Ön rendelkezésére.
Reméljük, hogy tevékenységünkkel egyetért és rövidesen Önt is aktív tagként és/vagy pártolóként üdvözölhetjük a ZTE Football Baráti Körben.
További szép napot és jó böngészést kívánunk!
ZTE Football Baráti Kör Vezetősége illetve a Szerkesztők
Különbusz az őszi záró fordulóra
A ZTE Football Baráti Kör szurkolói különbuszt indít a Fehérvár - ZTE mérkőzésre. A részvételi díj 2000-2500 Ft/fő (ami a belépőjegyet is tartalmazza, de a résztvevők számától függően a végső ár a megadott határok között változhat). Jelentkezni lehet az Alibi pubban.
Indulás: 2007.11.24-én szombaton 10.00 órakor a ZTE aréna elől.
Baráti Kör Taggyűlés
2007.11.14-én 17.00-kor taggyűlést tartunk az Alibi Pubban. A pozíciót betöltő szurkolók megjelenésére feltétlen számít az Elnökség.